Skip to main content

2015.11.29.

A fogszuvasodásról

A fogmosás és fogselyem-használat célja, hogy eltávolítsuk a baktériumokból álló, folyamatosan újraképződő vékony, színtelen, ragadós filmréteget, a lepedéket. A lepedékben élő baktériumok lebontják az ételben lévő cukrokat, így savak képződnek, melyek oldják a fogzománcot, megnyitva az utat a fogszuvasodáshoz. Kezdetben csak egy fehér folt látszik a fogon (white spot), mely még aktív odafigyeléssel visszafordítható folyamat. Ez leggyakrabban fogszabályozás után látható a fogakon, a fix fogszabályozó eltávolítása után.
Természetesen ez nem a fix fogszabályozó mellékhatása, ez mindössze a kezelés során tanúsított nem megfelelő fogtisztítás következménye.

A fogszuvasodás (latinul: caries) legfőbb okozója a lepedék.

Ezután alakul ki a könnyebben felfedezhető barnás elszíneződés, mely még nem jár lyukképződéssel. Majd a legvégső állapot, amikor ténylegesen “kilyukad” a fog.

A szuvas fogban lyuk marad, miután az elhalt fogszövetet eltávolították. A fogon sokfelé kialakulhat szuvasodás. A rágófelületen úgy alakul ki szuvasodás, ha a lepedék megreked a barázdákban. Ez gyerekek esetén a leggyakoribb, mivel fogmosáskor ők gyakran kihagyják ezeket a területeket.

Mivel a fogak közötti réseket nehéz elérni, így ott gyakran marad lepedék. Ezekhez a területekhez csak fogselyemmel vagy interdentális fogkefékkel lehet eljutni, így rendszeres fogtisztítás nélkül könnyen kialakulhat a fogszuvasodás.

A foggyökér felületén a fogágy gyulladásos problémái miatt kialakult ínyvisszahúzódás miatt alakul ki szuvasodás. Idősebb korban az íny elkezd visszahúzódni, így gyakrabban alakul ki a foggyökér szuvasodása is.

Az előbbiekben említett fehér folt (white spot) jellemző képe látható felül.
Alul bal oldalt a látható a fogbarázdájában elhelyezkedő kezdeti szuvasodás, még “lyukasodás” nélkül.
Alul jobb oldalt a már “lyukas” fog.

Természetesen ezek az elváltozások könnyen kezelhetőek töméskészítéssel. Ellátásuk nem tűr halasztást, hisz előbb a utóbb a szuvasodás eléri a fogbelet, amikor is elkerülhetetlenné válik a fog gyökérkezelése.

Dr. Mayer Csaba
fogaszat-pest.hu

Akik ezt olvasták, még ezeket kedvelték

Kapcsolatfelvétel

Kérdés, időpontfoglalás esetén keressen minket bátran az alábbi űrlap kitöltésének a segítségével.

    Kérjük adja meg személyes adatait


    A * jelölt mezők kitöltése kötelező. Az adatokat kizárólag kapcsolatfelvételhez használjuk, marketing tevékenységre nem!


    Elérhetőségeink

    Kapcsolat

    telefon
    06-30/5637-537 (munkanapokon 10-18 között)
    terkep
    1094 Budapest, IX. kerület
    (Rehabilitációs terület),
    Viola utca 39.
    (Viola utca Tűzoltó utca sarok)

    Nyitva tartás

    Fogszabályozó szakrendelés

    nyitvatartas
    Hétfő 8:00-16:00
    Kedd 14:00-20:00
    Szerda 8:00-14:00
    Csütörtök 14:00-20:00
    Péntek 8:00-15:00

    Dentálhigiéniai rendelés

    nyitvatartas
    Hétfő 16:00-20:00
    Kedd 8:00-13:00
    Szerda 14:00-20:00
    Csütörtök 8:00-14:00

    Megközelítés

    metro
    Klinikák 3-as metró állomástól 2 perc gyalog
    villamos
    4-6 villamos Mester utcai megállótól 6 perc gyalog
    auto
    Jelen pillanatban zajló építkezések miatt autóval az Üllői útról bekanyarodva a Viola utca felől érdemes a rendelőt megközelíteni. Parkolás napközben az utcán megoldható vagy 450 méterre a Liliom utcában található parkolóházat érdemes igénybe venni!